Friss hírek képekkel az elmúlt 36 órából

395-nél az euró, erősödik a dollár

395-nél az euró, erősödik a dollár

Szerdán már 395 alatt zárt az EUR/HUF kuruza, ezt követően pedig a csütörtöki nap vegyes mozgásokkal indult a forint piacán, az euróval szemben erősödik, a dollárral szemben pedig kis mértékben gyengült a magyar deviza.

#euró #dollár #forintárfolyam #deviza #forint

1 perce

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

#orosz-ukrán konfliktus #orosz-ukrán háború #merénylet #terrortámadás #globál #bombatámadás

4 perce

Akkora profitot kaszált a BYD, amivel akár a magyar költségvetést is ki lehetne húzni a slamasztikából

Akkora profitot kaszált a BYD, amivel akár a magyar költségvetést is ki lehetne húzni a slamasztikából

Az utolsó negyedévben „csak” 19 százalékkal nőtt a BYD nyeresége. Az egész éves nyereség 1,5 ezer milliárd forintnyi jüan lett.

#gazdaság #kína #byd #elektromos autók piaca

5 perce

Mi mozgatja ma a tőzsdéket?

Mi mozgatja ma a tőzsdéket?

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

#üzlet #otp #arany #tőzsde #wig20 #hang seng #csi 300 #ftse mib #ibex #px #10 éves amerikai állampapírhozam #10 éves német állampapírhozam #10 éves magyar állampapírhozam #mol #richter #euró #font #dollár #ezüst #brent #wti #nikkei #nasdaq #bux #magyar telekom #bitcoin #dow jones #eurusd #dax #ftse #cac #gbpusd #usdjpy #atx #s&p 500

6 perce

Ököllel ütötte a Jólvanezígy műsorvezetőjét egy újpesti képviselő

Ököllel ütötte a Jólvanezígy műsorvezetőjét egy újpesti képviselő

Az esetről kórházi jelentés is készült.

#belföld #képviselő #újpest #szabó balázs #csoki #jólvanezígy #ütés #szabó márton #megverték

6 perce

Bennégett egy mozgáskorlátozott férfi az idősek otthonában Ököritófülpösön

Bennégett egy mozgáskorlátozott férfi az idősek otthonában Ököritófülpösön

Az ágya és a mellette lévő kerekesszéke teljesen összeégett. Az intézményben huszonhatan szenvedtek füstmérgezést.

#belföld #katasztrófavédelem #tűz #idősek otthona #ököritófülpös

8 perce

Újabb akvizíciót zárt le a Waberer's, Szerbiában terjeszkedik a cég

Újabb akvizíciót zárt le a Waberer's, Szerbiában terjeszkedik a cég

A Waberer’s sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Az MDI fő tevékenységei közé tartozik a disztribúció, a közúti fuvarozás és a raktározás, így jól illeszkedik a magyar logisztikai cég portfóliójába - írják az akvizícióról szóló közleményben .

#üzlet #beruházás #tőzsde #részvény #részvénypiac #waberer's #logisztika

9 perce

Észrevette, hogy nem tud a térképre kattintani a Google keresőjében? Nem önnél van a hiba!

Észrevette, hogy nem tud a térképre kattintani a Google keresőjében? Nem önnél van a hiba!

Új európai uniós előírásoknak esett áldozatul ez a funkció is.

#google #dma #techtud #alphabet #térkép #keresés #kereső

9 perce

Megszúrta ismerősét és elmenekült, végül a Kanári-szigeteken fogták el a budapesti férfit

Megszúrta ismerősét és elmenekült, végül a Kanári-szigeteken fogták el a budapesti férfit

Áldozata életveszélyes sérülést szenvedett, emberölés kísérletével gyanúsítják.

#rendőrség #elfogás #bűnügyek #emberölés kísérlete #kanári-szigetek

9 perce

A Mol és a Richter húzza a magyar tőzsdét

A Mol és a Richter húzza a magyar tőzsdét

A nyitást követően a Mol és a Richter vezeti a blue chipek emelkedését.

#üzlet #otp #tőzsde #mol #richter #magyar telekom #részvény #részvénypiac #bux-index

10 perce

Elveszett középkori kincs nyomába erednek

Elveszett középkori kincs nyomába erednek

A történet szerint Földnélküli János angol király utazása közben hagyta el a koronaékszereket.

#tudomány #régészet #anglia #történelem #kincs #koronaékszerek

10 perce

Magyar Péter védője: Az ügyészségnek árt, ha nem nyomoz

Magyar Péter védője: Az ügyészségnek árt, ha nem nyomoz

Bárándy Péter szerint több bűncselekmény gyanúját is felveti az, amit Varga Judit mondott a hangfelvételen.

#belföld #ügyészség #varga judit #schadl–völner-ügy #magyar péter #bárándy péter

12 perce

Szeretett volna már láthatatlan lenni? Rövidesen ezt megteheti

Szeretett volna már láthatatlan lenni? Rövidesen ezt megteheti

#mindeközben #percről percre #világmindenség #univerzum

15 perce

Januárban nettó 341 700 forint volt a jellemző kereset Magyarországon

Januárban nettó 341 700 forint volt a jellemző kereset Magyarországon

A mediánkeresetnél több mint hetvenezerrel volt magasabb a nettó átlagbér.

#gazdaság #statisztika #ksh #jövedelem #keresetek

17 perce

Az Eurovíziós Fesztivál is készül a Hamász-Izrael háború miatti demonstrációkra

Az Eurovíziós Fesztivál is készül a Hamász-Izrael háború miatti demonstrációkra

A legfontosabb hírek az Izrael és a Hamász közötti híbórúól.

#nagyvilág #gázai övezet #izrael-hamász háború #percről percre

19 perce

A svédországi Eurovíziós Dalfesztivál felkészül az Izrael elleni és melletti demonstrációkra

A svédországi Eurovíziós Dalfesztivál felkészül az Izrael elleni és melletti demonstrációkra

A svéd Malmö komoly biztonsági intézkedésekkel készül a május eleji Eurovíziós Dalfesztivál megrendezésére, miután a zenei versenyben részt vesz a Hamász elleni háborút vívó Izrael is.

#nagyvilág #gázai övezet #izrael-hamász háború #percről percre

20 perce

Van egy kis gond a Föld körül: felére csökkenhet a mágneses erőtér

Van egy kis gond a Föld körül: felére csökkenhet a mágneses erőtér

Izlandi kutatók szerint az egyre több űrszemét miatt keletkező, majd a légkörben megolvadó fém egy hálót fog vonni a bolygónk köré, ami felére csökkentheti a mágneses erőtér méretét.

#tudomány #föld #tanulmány #űrszemét #mágneses mező

22 perce

342 ezer forint volt januárban a nettó mediánkereset

342 ezer forint volt januárban a nettó mediánkereset

Ez 16 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

#gazdaság #ksh #kereset

22 perce

Kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

A tüzet feltehetően ágyban dohányzás okozta.

#belföld #halál #idősek otthona #ököritófülpös

26 perce

Súlyos betegségeket okozhat a használt sütőolaj

Súlyos betegségeket okozhat a használt sütőolaj

Demencia, mozgásproblémák, rák, többek között ezeket kockáztatja, aki többször is felhasználja a sütőolajat.

#tudomány #egészség #betegség #demencia #egészséges életmód #egészséges táplálkozás #rák #olaj #étkezés #cukorbetegség #használt olaj #használt sütőolaj #neurodegeneratív betegség

26 perce

A JÓLVANEZÍGY műsorvezetője szerint megverte őt egy újpesti önkormányzati képviselő

A JÓLVANEZÍGY műsorvezetője szerint megverte őt egy újpesti önkormányzati képviselő

A keddi Magyarország-Koszovó mérkőzés után történt.

#belföld #verekedés #szabó balázs #csoki #jólvanezígy #szabó márton

27 perce

Tűz ütött ki egy ököritófülpösi idősek otthonában, egy mozgáskorlátozott lakó meghalt

Tűz ütött ki egy ököritófülpösi idősek otthonában, egy mozgáskorlátozott lakó meghalt

A tüzet feltehetően ágyban dohányzás okozta.

#belföld #katasztrófavédelem #tűz #idősek otthona #szabolcs-szatmár-bereg

27 perce

Uniós támogatások: drasztikus lépést tervez az Európai Bizottság

Uniós támogatások: drasztikus lépést tervez az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság jelentős változtatásokat fontolgat az uniós források elosztásában, és a költségvetés egy részét a tagállamok teljesítménycéljaihoz kötheti. Ez a lépés eltérést jelent a korábbi gyakorlattól, amely a kohéziós támogatásokat kizárólag előre meghatározott fejlettségi kritériumok alapján osztotta el – számolt be a Politico .

#kifizetés #európai bizottság #uniós források #költségvetés #kohéziós források #felzárkóztatás #2021-2027

27 perce

Kimondták Washingtonban: van egy módja annak, hogy Ukrajna nyerje meg a háborút

Kimondták Washingtonban: van egy módja annak, hogy Ukrajna nyerje meg a háborút

Igencsak részletes elemzést közölt az amerikai Institute for the Study of War (ISW) arról, hogy Oroszországnak esélye sincs nyerni, ha a Nyugat teljes gazdasági és hadiipari kapacitását elkezdi felhasználni ahhoz, hogy Ukrajnát támogassa.

#gazdaság #ukrajna #oroszország #orosz-ukrán háború #hadiipar #információ #roszatom #északi-sark #globál #agytröszt #isw

27 perce

A nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti tagjai a Varga-Magyar hangfelvételről: "Nem hallgattam meg, nem hinném, hogy ezzel kéne foglalkoznunk"

A nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti tagjai a Varga-Magyar hangfelvételről: "Nem hallgattam meg, nem hinném, hogy ezzel kéne foglalkoznunk"

Szerdán ülést tartott a nemzetbiztonsági bizottság, az ülés után kérdeztük a kormánypárti tagokat arról, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a volt igazságügyminiszter azt állítja, hogy egy hangfelvétellel zsarolta őt Magyar Péter, illetve, hogy állítólag Rogán Antal ügyészségi iratokat manipulált. Bábel Vilmos és Vörös László videója.

#itthon #varga judit #simicskó istván #magyar péter #halász jános

27 perce

KSH: a januári átlagkeresetek 14,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly

KSH: a januári átlagkeresetek 14,6 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly

A reálkereset is emelkedett, 10,4 százalékkal.

#gazdaság #ksh #átlagkereset #keresetek #reálkereset #mediánkereset

28 perce

Veszteséget okoz az amerikai bankoknak a lakbérszabályozott ingatlanok hitelezése

Veszteséget okoz az amerikai bankoknak a lakbérszabályozott ingatlanok hitelezése

A Fitch Ratings elemzése szerint azok az amerikai bankok, amelyek jelentős mértékben érintettek a többlakásos, különösen a lakbérszabályozott ingatlanok hitelezésében, idén veszteségekkel számolhatnak a bérbeadókat sújtó növekvő költségek miatt.

#usa #ingatlan #hitelek #bank #ingatlan lakás #bérleti díj #késedelmes fizetés

29 perce